12 év rabszolgaság

Most kell megírnom ezt a bejegyzést, míg (viszonylag) friss az élmény. Szerdán sikerült eljutnom bátyámmal a moziba. Ez azért nagy érdem, mert régen egész sokat jártunk együtt, de mára már nem is tudom, hogy mi volt az utolsó film, amit együtt láttunk. Nagyon szeretek vele moziba járni és most is nagyon jó volt, remélem mostantól folytatjuk ezt a szokást :)!

Na de nem ez a lényeg!

Az igazság az, hogy én nem akartam megnézni ezt a filmet. Valahogy nem vonzott az után, hogy egy évvel ezelőtt jött ki a Django Unchained, ami ugyanezt a témát dolgozta fel. De végül még is ennél a filmnél kötöttünk ki, és milyen jó, hogy így döntöttünk! Íme, a 12 év rabszolgaság!

Nem vagyok filmkritikus - surprise!- szóval nem igazán tudom, hogy hogyan kezdjek neki, de amit legelőször le kell szögeznem, hogy ez a film JÓ! Igazából rossz ez a szó rá, hisz a jó szóról a legtöbben a kellemesre is asszociálnak, de nyilván egy ilyen témát feldolgozó film nem lehet kellemes. Persze, mondják hogy durva és fel is készülsz, hogy jó-jó lesz vér, meg verés, meg ütés, de amikor ezt a filmben látod, az egészen más. Nem hiszem, hogy különösen "kegyetlen" lenne ez a film, mégis velejéig megrázó, amikor egy újabb ütést vagy korbácsolást látsz. Én egyszerűen nem tudtam elképzelni, hogy hogyan lehet emberileg elviselni ennyi fájdalmat. 

Solomon viselkedése a történet során abszolút reális és most egy kicsit Gergő (Hollywood Hírügynökség) kritikájából indulnék ki. Gergő azt mondja, hogy az hogy Solomon nem tesz semmit az elnyomói ellen elviselhetetlen, de reális. Ez így is van, meg nem is. Mert valóban reális de szerintem nem elviselhetetlen. Olyan értelemben, hogy miközben néztem eszembe nem jutott, hogy odakiáltsak neki, hogy "Csinálj már valamit!". Nem. Egyszerűen ez a legélethűbb, legegyértelműbb, legtermészetesebb viselkedés, ahogy Solomon viselkedett. Mert itt nem hősökről van szó, hanem sajnos hús-vér emberekről és sajnos valóban megtörtént borzalmas történetekről. 

Van a filmben jópár kitartott, hosszú jelenet. A legtöbbjük szerintem bámulatos, nagyon sokat adnak a drámaisághoz, viszont van egy-kettő, ami szerintem teljesen értelmetlen volt és nem is igazán értettem, hogy miért emelték ki pont azt az egy jelenetet.

A szereplők közül most csak egyről szeretnék beszélni, az pedig Brad Pitt karaktere. Azért róla, mert számomra elég furcsa volt vagy lehet, hogy csak túl elütő, hogy ő milyen nézeteket vallott. Szerintem kicsit túl ideális volt. A "mindenki teljesen egyenlő, ugyanolyan ember"  nézet sajnos még ma sem általános, nem hogy ebben a korszakban, egy rabszolgatartó államban dolgozó embernél. Választhattak volna egy kicsit kevésbé ideális nézetet, szerintem, ez kicsit túl mesebeli volt, túlságosan elütő.

A színészek fantasztikusak, egy pillanatra se estem ki a filmből, nagyon jól játszottak, pedig nem egy hosszú, kamerábabámulós jelenet volt. A zene, hát szerintem elég ha annyit mondok, hogy Hans Zimmer. 

A legvégső jelenet. Hölgyeim, sírás lesz a vége. Bár én filmek esetében nagyon könnyen tudok sírni, de szerintem ez azért nem hagyja senki szemét szárazon. Rám mély benyomást tett a film, egy ideig ott is maradtam a székben.
Szóval bármennyire is kemény, mindenkinek nagyon ajánlom!

Remélem nem volt teljes katyvasz ez a bejegyzés, nem nagyon szoktam filmajánlókat csinálni. De igyekszem :)!

Lizy